Pongó Ottó  a Nelson zenekar zeneszerzője, szövegírója és billentyűse.

Sokan biztosan nem tudják róla, hogy szabad idejében verseket ír és már több színdarab fémjelzi írói munkásságát.
Az alábbi két kötetben jelentek meg versei.

 

 


Hosszú éveken keresztül szerző és előadóként vett részt a KACIFÁNT zenekar gyermekműsorában.

A Mikulás Műsor néhány dala:

De csodás
Fut a szán
Ne legyen virgács
Hóember
Vattacukor hull

 


Karácsonyi gyerekdalok:
A fenyőfák alatt
A szeretet ünnepén

 


A napközis induló és a tanár úr:

 


 
  Sokoldalúságát mutassa be az alábbi cikk idézete  a napkeletnepe.hu oldalról
 

 

Pongó Ottó

Alpolgármester,

Tyukod

A fotel, amelyben vendéglátóm hellyel kínál, nagyon kényelmes. Olyannyira, hogy jegyzetelni sem tudok. Elfogadom tehát Tyukod alpolgármestere házának dolgozószobájában az íróasztal székét. Újabb zavaró tényező, hogy az asztalt borító üveglap alatt gondosan kisimított bankókból egymás mellé rakott minigyűjtemény ragadja magához a tekintetemet.

– Édesapám rakta el őket, mármint a pengőket – mondja magyarázólag. A papír tízesek, százasok már saját gyűjtésből származnak, hiszen Pongó Ottó 1957-ben született. Az édesapjáról megilletődött szavakkal beszél.

– Cipész a tanult szakmája, dolgozott útépítő munkásként is, de a tsz-ből ment nyugdíjba. Visszaül a már említett fotel párjába, amikor saját életének kezdeteiről kérdezem.

– Az általános iskolát szülőfalumban, Tyukodon jártam, Csengerben érettségiztem, a gimnáziumi évek alatt kerestem az utat, merre tovább? – Kis szünetet tart, vesz egy mély lélegzetet, majd folytatja. – Színművész akartam lenni. – Újabb szünet, valahová messze tekint, aztán rám. – Végül is az lettem, szerepelek mindennap, csak ugyanaz a közönség.

Ez a „közönség” nem más, mint a helyi általános iskola tanulóifjúsága. Pongó Ottó tanár úr saját osztályában, a harmadik osztályban szinte minden tantárgyat, felső tagozatban pedig ének-zenét tanít, vezeti az énekkart, nem szenved hiányt „fellépésekben”. A már említetteken kívül két zenekarnak is tagja, motorja.

– Az egyik a Kacifánt – avat be a részletekbe. – Ebben a saját dalok mellett olyan Halász Judit-os gyerekdalokat énekelünk, a másik pedig a Nelson. – Ez utóbbiról bővebben mesél. A Nelson a szívem csücske. – Bráder Pisti szalkai gyerek, ő gitározik, Ciki pedig énekel. Ő egyébként nyírmadai „srác”. Bennük találtam partnerre abban, hogy a közelmúlt rockslágerei mellett saját dalainkat is előadhassunk. Végre olyan zenét játszhatunk, amit mi magunk is szeretünk. Nem a véletlen műve, hogy Pongó Ottó ilyen sikereket ért el a zenében.

A tanítóképzőben már ének speciális kollégiumba iratkozott, Fehér Ottó tanár úrnál pedig karvezetést tanult. Legfontosabb azonban az a vonzalom, amiről nem mesél, elmondja helyette az a számtalan jel, ami körülveszi. A bejárat melletti kis szobáról kiderül, hogy az a kettes számú dolgozó. Tenger-sok cédé, a falon gitár, hangsugárzók, lejátszók, egy gyaníthatóan zenei programokra kihegyezett számítógép, na és egy tabló.

– Ez a korábbi zenekarom volt, mutatja a Cromvell névre hallgató együttes tagjait. – Jó kapcsolata van a médiával, mert a kivágott cikkek szerint rangos helyeken mutatták meg magukat.

Szembefordulva olyan érzésem támad, mintha volna ebben az emberben valami „Heilig Gábor”, csak a hosszú haj hiányzik hozzá.

– Már a neve is zene – kockáztatom meg.

– Hát igen – mosolyog, aztán szótagolva kimondja: – Pon-gó Ot-tó. Pedig ha tudná, mennyire nem tetszett a tiszteletesnek ez a névválasztás. Édesapám alig bírta ráerőltetni. Azt mondta, ez nem magyar név. Én azonban szeretem.

Megpróbálom a helység ügyeire terelni a beszélgetést.

– Mikor megtudtam, hogy Nagy Miklós barátom indul a választáson, mellé álltam – emlékezik a közelmúlt helyi erőpróbájára. – Jó szívvel fogadta támogatásomat. Amikor pedig megszületett az eredmény, felajánlotta, legyek alpolgármester. Én pedig felvállaltam a kulturális és az oktatási ügyeket. Nemcsak ebben, de másban is az volt az alapállásunk, hogy „merjünk nagyot álmodni!”.

És hát akkor születnek nagy dolgok, ha bátrak, akik mernek. Tyukodon a tíztagú képviselőtestületből heten újak. Beleértve a vezetőket is. A választók valószínűleg el is várták az „álmodozást”, de még inkább a tetteket.

– Kell egy hely… – mondja úgy hangsúlyozva, mintha dalszöveget mondana. – Egy hely a községben, ahol mindent meg lehet rendezni. Egy rendezvénytér. Falunapot, gyereknapot, bármit. Vagy idehozni egy jó zenekart. Megcsináltuk. A Tankcsapdát hatszor tapsolták vissza Tyukodon, és nem tudom, fogadta-e őket bárhol is akkora szeretet és lelkesedés, mint nálunk. – Egyre lelkesebben beszél: – az ismeretlenségből az ismertségbe akarjuk emelni lakóhelyünket.

Javíthatatlan ember, mindenhonnan a zenénél köt ki. Talán ha a családról kérdezném…

– Család, tanítás, zene – fogalmaz tömören. Érzi, hogy az életét kitöltő dallamvilág mellett más is létezik. – A feleségem is pedagógus, háztartás-ökonómia-életvitel szakos tanár. A Diákönkormányzat vezetőjeként nagyon sok szabadidős programot szervez a gyerekeknek. Jelenlegi osztályában a nyolcadik á-ban legfontosabb téma a pályaválasztás, mostanában főként ezzel foglakozik.

– Amikor a gyerekekről kezd beszélni, mintha eszébe jutna a neve körüli tréfálkozás, elmosolyodik. – A nagyobbik lányom, Réka tizenkettő, a kisebbik Fannika pedig tízéves. Mindketten imádják a zenét. A tánc, a mozgás az életük.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 24. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2008.)

Szerző: napkeletadmin 2018. 01. 17.